Sajtóközlemény: Lezárult a „SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS HOSSZÚ TÁVON EGÉSZSÉGES IVÓVÍZZEL VALÓ ELLÁTÁSA” című pályázat

Befejeződtek „Szekszárd Megyei Jogú Város hosszú távon egészséges ivóvízzel való ellátása” című KEOP-1.3.0/B/2F/09-11-2011-0002 azonosítószámú pályázat kivitelezési munkái. A beruházásnak köszönhetően Szekszárd egy új vízbázisról nyerheti majd az ivóvizet.

 A pályázat zárórendezvénye 2015. november 30-án a szekszárdi Piac téren került megrendezésre, melyen  a projekt kapcsán érintett összes szereplő képviseltette magát.

Ács Rezső Szekszárd MJV polgármestere elmondta, ez a beruházás meghatározó jelentőségű a város számára, évtizedekig ebből az új vízbázisból nyeri majd Szekszárd az ivóvizet. A projekt összértéke meghaladja a 6,5 milliárd forintot, melynek összegét a pályázati forrás teljes egészében biztosítja, tette hozzá a polgármester.

 A pályázat projektmenedzsere Dzsogán József, a VASC Kft. képviseletében egy prezentáció keretében mutatta be az egész beruházást a kezdetektől egészen a megvalósulásig. Ezt követően Szűcs Tamás a kivitelező cég, a Duna Aszfalt Kft. területi igazgatója elmondta, milyen fontos és nagy jelentőségű beruházás volt ez a projekt cégük számára hiszen a kivitelezés nagyságrendje mellett egy teljesen új technológiát is alkalmaztak a víztisztítás terén. Köszönetét fejezte ki a megbízó önkormányzat és minden résztvevő számára a projekt kivitelezési szakaszában tanúsított gördülékeny kommunikációs és hathatós együttműködés kapcsán.

 A teljesen újonnan épülő telep a város egyik legnagyobb jelentőségű beruházása, ugyanis a pályázat lezárultával mintegy 34 ezer ember és a Szekszárdon működő üzemek hosszú távú ivóvíz ellátása valósul meg.

 A projekt kapcsán új parti szűrésű kutak jöttek létre a Duna parton, illetve a Bogyiszlói víztítótelep és a szekszárdi Bogyiszló úti vízműtelepet is korszerűsítették. A beruházás során megépült és korszerűsített létesítmények az ERÖV Zrt. üzemeltetése alá kerülnek. Szekszárd Megyei Jogú Város hosszú távon egészséges ivóvízzel való ellátása című pályázata hosszú távra nyújt megoldást a város ivóvízellátása terén.