Elindult a próbaüzem az új vízbázison

Zajlik a próbaüzem a Szekszárdot egészséges ivóvízzel ellátó új vízbázis Fadd-Domboriban található kúttelepén. Az építkezés a tervek szerint halad, októbertől már az új rendszeren érkezhet a víz a megyeszékhelyre.

Fontos állomásához érkezett a város legnagyobb léptékű, európai uniós támogatással megvalósuló projektje, a „Szekszárd Megyei Jogú Város hosszú távon egészséges ivóvízzel való ellátása” (KEOP- 1.3.0/B/2F/09-11-2011-0002) pályázati név alatt épülő új vízbázis. A fadd-dombori Duna-parton megépült nyolc parti szűrésű kúton megindult a próbaüzem. A helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón Ács Rezső hangsúlyozta: minden az ütemterv szerint halad, így várhatóan októberben már teljes kapacitással működhet a rendszer. A vízminőség mellett a biztonságra is ügyelnek – hiszen a következő 100 évben ez a rendszer látja majd el egészséges ivóvízzel a megyeszékhely lakosságát –, ezért ahol szükséges, így például az élővizek alatt, duplikált csővezetéket használnak. A távvezeték teljes hossza közel 20 km. A Duna-parti kutakkal kapcsolatban Katona Ferenc, az Egyesült Regionális Önkormányzati Víziközmű Zrt. (ERÖV Zrt.) műszaki igazgatója megjegyezte, hogy a próbaüzem során kinyert nyers víz mennyiségére és összetételére is kíváncsiak. Az első vizsgálatok azt mutatják, hogy a minta 70 százaléka dunai, 30 százaléka ártézi víz. A naponta 10 ezer köbméter víz kinyerésére is képes kutak parti szűrésű, úgynevezett galériás kialakítású műtárgyak. Építésüknél – mivel ezek a folyó ártérében épültek -– nagy hangsúlyt kellett fektetni az árvízvédelmükre, ezért a felépítmények úgynevezett folyami kőszóráson állnak. A próbaszivattyúzást követően „ráterhelnek” a csővezetékre, melyen át a nyers víz a bogyiszlói tisztítótelepre érkezik. Itt a legmodernebb technológiával, az úgynevezett ózon-oxidációs eljárással tisztítják a vizet. A módszer lényege, hogy ózon hozzáadásával a vízben megtalálható minden szerves vagy szervetlen szennyeződést oxidálnak, vagyis szűrhető állapotba hoznak. A svájci gyártmányú ózon-generátort az alpesi ország szakemberei állítják üzembe a jövő héten, a finomhangolást a nyers víz paramétereihez igazítják. Amennyiben a megtisztított víz minősége megfelelő, elindulhat a szekszárdi telepre, ahol az ÁNTSZ 30 napon át folyamatosan vizsgálja majd, és csak ezt követően indulhat a vízellátás az új rendszeren át – várhatóan októberben.

(Szekszárdi Vasárnap)

Sajtóközlemény: Elkezdődött a próbaüzem Szekszárd új ivóvizbázisánál

Sajtóközlemény

ELkezdődött a próbaüzem Szekszárd új Ivóvízbázisánál

 „Szekszárd Megyei Jogú Város hosszú távon egészséges ivóvízzel való ellátása” című KEOP-1.3.0/B/2F/09-11-2011-0002 azonosítószámú pályázat kapcsán sajtótájékoztató keretében Ács Rezső Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármestere és Katona Ferenc az ERÖV Zrt. műszaki igazgatója bejelentette, megkezdődött a próbaüzem.

 A sajtótájékoztató helyszíne a faddi Duna-part volt, ahol összesen 8 kutat fúrtak, ezek homokos talajon keresztül szűrik meg a vizet és egy közel 10 km – es vezetéken juttatják el a Bogyiszlói Víztisztító telepre. A Bogyiszlói vízműtelepről egy közel 10 km – es vezetéken juttatják el a tisztított vizet a szekszárdi bogyiszlói úti vízmű telepre. A Bogyiszlói vízmű telepről tisztított víz akkor mehet tovább, ha itt helyben már megfelelő minőségűvé alakították, ózongenerátor segítségével, mely ózon oxidációs eljárással működő vas- és mangántalanító technológiával, illetve magas szénszűrő rendszerrel tisztítja meg a vizet a nemkívánatos szennyeződésektől. A napi tízezer köbméter kapacitású kutak a jelenlegi adatok szerint 70 % – ban a Duna parti szűrésű vizét, 30 %-ban háttérvizet termelnek majd.

Ács Rezső Szekszárd Polgármestere fontosnak tartja a lakosság folyamatos tájékoztatását a projekttel kapcsolatban, mivel ez a megyeszékhely életére talán a legnagyobb hatással ez a beruházás lesz.  Az új vízbázis 3,9 milliárd forintos európai uniós támogatással valósul meg.  Az új vízbázis 80-100 évre biztosítja majd a megfelelő minőségű ivóvizet a megyeszékhely lakosságának.

Három hónapos próbaüzem során a tisztítási technológia beszabályozását követően a népegészségügyi szervezetnek egy hónapon át napi mintavételekkel kell igazolni, hogy tiszta, jó minőségű ivóvíz kerül a szekszárdi lakossághoz.

A próbaüzem a terveknek megfelelően halad, a pályázat kivitelezési szakaszának végső határideje 2015. szeptember 30.

Nyolcvan-száz évre terveznek (TEOL cikk)

Elkezdődött a próbaüzem a bogyiszlói víztisztító telepen és a faddi kúttelepen. A jövőben ez a vízbázis látja el egészséges ivóvízzel Szekszárdot.

A bogyiszlói telep keddi bejárása során Katona Ferenc, az ERÖV Zrt. műszaki igazgatója elmondta, hogy ózon oxidációs technikával tisztítják a vizet, amelyet ezen kívül jelenleg csak egy helyen alkalmaznak az országban. A módszer lényege, hogy kevesebb vegyszert használnak, és ózon segítségével oxidálják a vízben található anyagokat, amelyeket aztán szűrni tudnak.

A bejárást követő faddi sajtótájékoztatón Ács Rezső, Szekszárd polgármestere arról beszélt, hogy minden az ütemterv szerint halad, így várhatóan októberben már teljes kapacitással működhet a rendszer. Katona Ferenc hozzátette, hogy a telep csúcskapacitása 10 ezer köbméter víz per nap.

A nyers vizet nyolc kút szolgáltatja, és mivel ezek a Duna ártérében épültek, a kivitelezésnél nagy hangsúlyt kellett fektetni az árvízvédelmükre, ezért úgynevezett kőszórásos módszert alkalmaztak az építésüknél. A biztonság már csak azért is fontos, mert tervek szerint a következő 80-100 évben ez a rendszer láthatja el egészséges ivóvízzel a szekszárdiakat – emelte ki Ács Rezső.

Megjelent: TEOL, 2015. június 23

Letölthető állomány